A novai plébánia hivatalos honlapja

Krisztus Király ünnepe az egyházi év véget jelzi és egy új időszak kezdődik az Advent.Az egyház azert tartja ezt az ünnepet, hogy bemutasa a kereszten gyözedelmeskedő Krisztust. Krisztus királyságának liturgikus ünneplése viszonylag új keletű – XI. Piusz pápa rendelte el a megemlékezést 1925-ben. A gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza.

A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le. A fölmagasztalás megfelel a trónra ültetésnek: a minden nyelv megvallja a koronázáshoz kötött ünnepi üdvözlésnek, a térdek meghajlása pedig a hivatalos hódolatnak (Fil 2, 6–11). Amikor az első keresztények a megdicsőült Jézust Uruknak szólítják és hittel vallják, hogy ő az Úr, a kifejezés mögött az uralkodói méltóság nyer hangsúlyt (Úr = Küriosz). Az evangéliumok is érzékeltetik, hogy a Jézus keresztjére rakott felirat: ő a zsidók királya, bár eredeti szándéka szerint az elítélés okát jelzi, mégis komoly igazságot fejez ki a hívő szemlélő számára.Az ünnep szentleckéjében Szent Pál egy őskeresztény himnuszt idéz a kolosszei hívek bátorítására. A himnusz az első strófájában Krisztusnak a teremtésben való részvételét magasztalja: minden benne, általa és érte lett teremtve, az egész világ benne létezik. A második versszak a megváltás rendjében fejti ki Jézus egyedülvaló jelentőségét azzal, hogy rámutat: mindent visszavezetett az Atyához, egyetemes békességet szerezve. Ez a szemléletmód szinte misztikus magasságokba emelkedve szól Jézus uralmának titkáról.

Krisztus nem a mai, világi értelemben vett uralkodó. Ő az a király, akit megrugdaltak, keresztre szögeztek egykor és egyre ma is. Ő mégsem száll le szent keresztjéről, ott hal meg értünk ég és föld között lebegve. Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa: a "sokakért", minden alattvalójáért kiontott vére árán. Általa kibékültünk Istennel, testvéreinkkel, áldozata által szabaddá lettünk, s az Ő béke-országába jutottunk.

Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket. Az Ő színe előtt játszódik a történelem, s Isten akarata, hogy hatalma a "világ végén" nyilvánuljon ki teljesen. Az utolsó ítéleten Ő lesz a Bíró, aki összefoglal mindent, és átad az Atyának.

A középkori hívek "minden tagját" üdvös félelem járta át, mikor az utolsó ítéletre gondoltak. Ennek a lelkületnek tanúja a gyászmise szekvenciája, melyben a következő szavakkal imádkozzuk:"Reszket akkor holt meg élő, ha megjön a nagy Ítélő, mindeneket számonkérő."

Az ősegyház vágyakozott, a középkor rettegett, mi viszont nem tesszük egyiket sem! Vissza kell térnünk hittel Üdvözítőnk szándékához, vagyis az Ő eljövetelének tudatában kell élnünk! Erre a tényre világítanak rá az ünnepi mise liturgikus énekei.

A kezdőének szavai túlmutatnak minden emberi méltóságon, elismerjük Krisztus királyságát, a szentmise nyitányában feltárul képzeletben előttünk az Ő mennyei dicsősége: "Az Ő országa örökké való ország; s minden király szolgál neki, alleluja, alleluja." (Dán 7, 14)

"Uralkodik a tengertől tengerig a folyóvíztől a földkerekség határáig." - énekeljük a válaszos énekben. Krisztus királysága az egész földkerekséget ebben a dicsőséges országában egyesíti. Ezt akarja kifezezni a "tengertől tengerig" kifejezés. Kiindulópontja egyetlen választott nép volt, a zsidóság. Innen, a folyóvíznek, a Jordánnak a partjáról indul el Országának növekedése, hogy aztán elérjen a "tengerig" a "földkerekség határáig". Vagyis uralma az egész világon egyetemessé válik.

Az ünnep tartalmát kifejezi az ekkor tartott szentmisékben gyakran felhangzó himnikus latin röpima: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat", azaz "Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik"

NÉPÉNEKEK:

• SzVU 135B, 159, 282, 283, 305. és
• EN 196, 198, 216, 217, 227, 231.