A novai plébánia hivatalos honlapja

Keresztes Szent János (San Juan de la Cruz) (1542. június 24.–1591. december 14.) spanyol katolikus misztikus teológus, kármelita szerzetes, az egyik legjelentősebb kora újkori szent (1726-tól), a barokk misztika meghatározó alakja. Elmélkedő-teológiai-önéletrajzi jellegű (lelkiségi) írásait sokszor idézik modern katolikus gondolkodók is, főleg mióta XI. Pius pápa 1926-ban egyháztanítónak jelentette ki.

Mindemellett híres szerzetes költő, a Katolikus Egyház belső reformátora. Avilai Szent Terézzel együtt a kármelita rend megújításán tevékenykedett. Íróként legjelentősebb kora spanyol irodalmában, főként Istenhez íródott rajongó versei ismertek, melyben ezt az érzés a szerelemhez hasonlítja.

Juan de Yepes y Álverez néven született Fontiveros városában, Kasztíliaban, ám a szegény takácsmester apa halála után édesanyja, Medina del Campo-ba költözött.[1] Itt belépett a jezsuita rendbe, ahol 1559 és 1563 között tanult, illetve a helyi kórházban szerzetesként dolgozott.

A kármelita rendbe 1563. február 24-én lépett be, és ekkor vette fel a Juan de la Cruz szerzetesi nevet. A rend Salamanca-ba küldte, ahol San Andrés Egyetemén filozófiát tanult. Itt sajátította el a héber és arámi nyelvet, de bibliai tanulmányai során lefordította spanyol nyelvre az Éneket énekét is, noha ebben az időben tilos volt a nép nyelvére fordítani a Bibliát.

Miután 1567-ben szerzetessé avatták, át akart lépni a Karthauzi rendbe. Előtte azonban Medina del Campo-ba utazva találkozott Avilai Szent Terézzel, aki szintén a karmelita rend reformját tervezte, és arra kérte, halassza el a másik rendhez való csatlakozást. Ő is meditációval, a krisztusi szegénység hirdetésével, és az elpuhult szerzetesrendek megregulázásával képzelte el a reform útját.

Végül az Ajates völgyében, Avila mellett alapítottak egy új rendházat. Itt szigorú életet folytattak a szerzetesek és apácák. Így született meg a Mezítlábasok mozgalma, annak ellenére, hogy több apáca és szerzetes részéről nagy ellenállásra találtak helyenként túlzó reformjai. Az elképzelés a munkát helyezte a középpontba, így folyamatosan feladatokat szabott ki, még akkor is, ha éppen nem volt feladat.

A Mezítlábasok tevékenysége csakhamar szemet szúrt XII. Gergely pápának, aki lázadónak mínősítette a mozgalmat. Így 1577. december 3-án éjjel rátörték az ajtót a karmelita rend emberei és Toledo várbörtönébe szállították. Itt az inkvizíció kezébe került, ami teljesen elszigetelte egy akkora cellába, amibe egy ember is alig fér el, s egy háromujjnyi résen szűrődött be hozzá a napfény.

Fogságának hatodik hónapjában egy új börtönőr nagyobb megértéssel viseltetett iránta, és így már papírt és tintát is kapott. Több jelentős verse is itt született látomások, kínok és reménység között. A börtönben terjedő hírekből megtudta, hogy nemcsak a Mezítlábasok mozgalmával, hanem személy szerint vele is végezni szándékoznak. Így megkísérelte a szökést, ami sikerrel is járt, és a San José-beli apácák befogadták.

Végül Granadába költözött, ott rendezte, egészítette ki műveit és alkotott újakat. Azonban számtalan vitája, és a Szentszékkel való nem túl felhőtlen viszonya miatt Amerikába, Nueva Espana-ba akarták küldeni, de betegsége ezt nem tette lehetővé. Súlyosan betegen Ubedaba ment, ahol a helyi rendfőnökkel akart beszélni, és végül 1591. december 14-én elhunyt.

Az utókor a Katolikus Egyház reformátorai közé sorolta, elismerve jelentőségét. X. Kelemen pápa 1675. január 25-én boldoggá avatta, majd rá ötven évvel XIII. Benedek pápa 1726. december 27-én szentté avatta.