A novai plébánia hivatalos honlapja

Szent Skolasztika (480-543) a nyugati szerzetesség atyjának, Szent Benedeknek volt ikertestvére. Ünnepét február 10-én tartjuk. Nagyon fiatalon az Úr szolgálatára adta magát. Bár elõkelõ származása, nagy vagyona és szép külseje számos kérõt vonzott köréje, õ egyedül Istennek akart szolgálni. Testvére példájára kolostorba kívánkozott. Benedek Piombariolában egy kis zárdát emelt számára és társnõi számára s egyúttal gondoskodott megfelelõ reguláról (életszabályról). A kicsiny zárda nemsokára elégtelennek bizonyult a jelentkezõk befogadására. Így hamarosan új és tágas kolostort kellett építeni, az elsõ bencés apácakolostort, melynek Skolasztika lett az elsõ vezetõje (apátnõje). Mivel pedig a példa másutt is követésre talált, a bencés apácák rendje rövid idõn belül a keresztény világ egyik legnépesebb és legjobban elterjedt rendje lett. Céljuk az volt, s ma is az, hogy úgy éljenek, mint az elsõ keresztények, akikrõl az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvassuk: "Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban... Mind összetartottak és mindenük közös volt" (ApCsel 2,42-45).

Nagy Szent Gergely pápa "Párbeszédek" címû könyvében a következõ bájos legendát olvashatjuk Skolasztika és Benedek egy találkozásáról:

Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levõ közeli majorba.

Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste õt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek.

A beszélgetés tovább folyt, a késõ órákig. Ekkor ez az Istennek élõ szûz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: "Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeirõl." "Mi jut eszedbe, nõvérem - válaszolta fivére -, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba."

A szent nõvér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdõdött, és óriási záporesõ zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén.

Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: "A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nõvérem! Jaj, mit csináltál!" Skolasztika így válaszolt: "Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és õ meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba."

Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségbõl. Így történt aztán, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást.

Csoda-e, ha erõsebbnek bizonyult a nõvér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? (1 Jn 4,8). Nagyon igazságos tehát, hogy az gyõzött, aki jobban szeretett.