A novai plébánia hivatalos honlapja

1844-ben született a franciaországi Bolyban, apja, Francois Soubirous szegény vízimolnár volt Lourdes szélén, de a gőzmalmok terjedésével nagyon hirtelen elszegényedtek. Bernadett a tüdejével betegeskedett, asztmás volt, ezenkívül a nagyfokú szegénységük miatt nem tudott tanulni. Egy enyhe téli napon rőzsegyűjtés közben ragyogó fénnyel körülvett lányalakot látott meg a Gave folyócska partján levő sziklabarlangnál. Ijedtében Rózsafüzérét kapta elő, a kisértés gondolatát keresztvetéssel akarta elhessegetni. A jelenség is keresztet vetett a rózsafüzérével és Bernadettel együtt imádkozni kezdett. A kis Bernadettel rőzsét gyűjtő társnői semmit sem láttak a jelenésből. 1858. február 11. és július 16. között Lourdes-ban 18-szor jelent meg a Szűzanya a gyermeknek a Massabielle barlangnál. A Szűz kérte, hogy az emberek engeszteljenek, tartsanak bűnbánatot és építsenek kápolnát a jelenések helye, a massabielle-i barlang fölé. Később a nevét is elárulta: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás". A jelenéseknek gyorsan terjedt a híre. Egyházi és világi hatóságok is vizsgálták a jelenések hitelességét, Bernadett sok lelki megpróbáltatása után végül is megállapították a látomások valódiságát. Csodás, megmagyarázhatatlan gyógyulások is történtek a barlangnál fakadt forrásnál.

A jelenések utáni években Bernadettnek sokat kellett szenvednie. Sokan úgy vélték, kötelességük kivallatni a látnokot, hogy leleplezzék a hazugságot. Volt, akit ellenséges szándék vezetett, volt, akit a puszta kíváncsiság. Kérdezték, vádolták, csapdákat állítottak eléje, Bernadett pedig mindig ugyanazzal a nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszolt. Nem díszítette, nem bővítette elbeszélését. Menekült mindentől, ami fölhívhatta rá a figyelmet, és soha senkitől egy fillért sem fogadott el, még családja javára sem, pedig ugyancsak szükségük lett volna rá. Soha nem vesztette el a türelmét, jóllehet gyötrelem volt számára mindig készen állni a látogatók fogadására és napjában hússzor is megszakítani mindennapi munkáját. Türelemmel fogadott mindenkit, és válaszolt az őszinte érdeklődők és gonosz kíváncsiskodók kérdéseire egyaránt.

Legnagyobb vágya az volt, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. Végre 1868-ban fölvételt nyert a nevers-i Iskola- és Szeretet-Nővérek közé. Belépését egy ideig betegsége késleltette. Novícia idejét Isten iskolájaként járta végig. A kolostorban ugyanis szembetalálta magát egy olyan novíciamesternővel, aki ismét sok szenvedést okozott neki. Bernadett nem illett bele a lelki élet megszokott sémái egyikébe sem, nem csoda tehát, hogy mindenütt értetlenkedéssel találkozott. A mesternő és a főnöknő egyaránt attól félt, hogy Bernadettet kevéllyé és beképzeltté teszik a jelenések. Ezért úgy gondolták, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy megalázzák - mintha Isten nem gondoskodott volna választottja alázatának gyarapításáról a belső megvilágosodások révén. E belső, isteni világosságnál ismerte föl Bernadett az igazságot, mely teljesen áthatotta: az ember semmi, semmire nem képes, semmije nincs, ami ne Isten ajándéka volna és nem a kegyelem műve lenne az emberben. Ezért készséggel fogadott minden megalázást, s mindenben és minden mögött Isten akaratát látta.

Figyelmeztetésként jegyezhette föl magának: ,,Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: »Ne félj, Én vagyok!« Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez.”

Az egyik napon megmutatták neki annak a barlangnak a mását, ,,amely az ő mennyországa volt”, ahol a Hölgyet láthatta, ,,aki oly szép, hogy az ember szívesen meghalna, hogy ismét láthassa”. Egy nővértársa szent irigységgel figyelte. Bernadett hirtelen odafordult hozzá, és megkérdezte: Mit csinál az ember a söprűvel? - Micsoda kérdés! Az ember fogja és söpör vele. - És aztán? - Aztán visszateszi a helyére. - Hol van a helye? - Hát az ajtó mögött, a sarokban! - Látod, ez az én sorsom - mondta az egykori látnok. - A Szent Szűz dolgozott velem, aztán a sarokba állított. Ott az én helyem, és boldog vagyok, ha ott maradhatok.”

Bernadett a kolostorban is sokat betegeskedett. Ha nem volt ágyhoz kötve, akkor a betegszobában szolgálta testvéreit. A háziorvos - higgadt, békés természete és jóságos lelkülete miatt - a legjobb véleménnyel volt róla. Légszomja haláláig kísérte. Tüdővérzések és egyéb komplikációk léptek föl, s különösen nagy kínokat okozott jobb térdének gyulladása.

1879. április 16-án halt meg. Koporsóját többször is felnyitották, teste épségben, hajlékonyságát megőrizve maradt még ötven év multán is. Ma a nevers-i zárda templomában üvegkoporsóban nyugszik, arcán szelíd mosoly ül.

1925. június 14-én boldoggá, 1933 december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentté avatták.

Söprűnek lenni a sarokban! Bevallom, amikor a lourdes-i kilencedek alatt hallottam a kis Bernadettről szóló énekeket, mindig arra gondoltam, ez a kis Bernadett gyermekkorától kezdve, amikor is látta a Szűzanyát, élete végéig amolyan ünnepelt sztár lehetett, halála után pedig természetesen szentté avatták. Mint látjuk, nem volt az ő élete ennyire sima ügy! Ha nem is ennyire látványosan, de mindannyiunk életében megvannak azok a felemelő pillanatok, amikor átéljük a személyes találkozást az élő Istennel, amikor elérünk egy magasztos célt és arra számítunk, ettől majd könnyebben elfogadnak minket az emberek, népszerűbbek leszünk. Ezek a felemelő élmények arra indíthatnak bennünket, hogy minden addiginál lelkesebben, odaadóbban kezdjünk szolgálni, jöhetnek azonban nagy csalódások, kiábrándultságok is. Sokszor pont azok utasítanak minket vissza, akiknek leginkább szeretnénk jót tenni, pont az a törekvésünk fullad kudarcba, amiért leginkább lelkesedtünk. Jusson ilyenkor eszünkbe a kis Bernadett és a sarokba állított söprű! Istennek mindannyiunk életére vonatkozóan egy gyönyörű terve van! Ő tudja legjobban, hogy azokat a képességeket, azt a lelkesedést, amelyekkel egyébként is Ő ajándékoz meg minket, hogyan akarja használni. Akkor fog bennünket legjobban használni, ha ott vagyunk, ahol lennünk kell - ha a sarokba állítva, akkor a sarokba állítva. Legyen türelmünk kivárni, hogy Ő „elővegyen” és használjon minket a saját akarata szerint!

Népénekek: EN 239, 354, 410, 423, 431, 437.