Nova egyházközség plébániatemploma titulásának megfelelően Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-t követő vasárnap ünnepli búcsúnapját. Az idei búcsú különösen emlékezetes marad a plébánia templombajáró közösségének életében. Hosszú évek munkájával e napra újult meg teljes egészében az 1933-ban átadott plébániaépület!

 

 

 

Az 1980-as évek végére igen rossz állapotba került templom és plébániaépület felújítása hosszú évek egyeztető, előkészítő, kivitelező munkálatait igényelték. A teljesség igénye nélkül a templom külső- és belső restaurálását, a plébániaépület belső helyrehozatalát, felújítását az évek során olyan nevek fémjelzik, mint Varga István plébános, Molnár János esperes, Szunyogh László (a Nova község önkormányzata által életre hívott Novai Templomért Alapítvány vezetője), Velledits Lajos vezető restaurátor.

 

A plébániaépület teljes felújítása Tóth Tibor plébános vezetésével, 2004-2010 között vette kezdetét. Dr. Konkoly István szombathelyi püspök úr több milliós támogatásával és ugyancsak több milliós pályázati forrásból újraépült a plébánia teteje, a nyílászárók kivételével belülről teljes egészében felújításra került az épület. Elkészült az új vizesblokk, a gáz és vegyes üzemű központi fűtési rendszer, új mosdók kerültek kialakításra, új csempézést, festést, járólapozást illetve padlózatot kaptak a helyiségek. Új, két beállásos garázs épült, míg az addig garázsként használt valamikori pince közösségi helyiséggé alakult át. Az addig üresen tátongó emeleti szobák bútorzatot, emeletes ágyakat kaptak, ezzel lehetővé téve 24-30 fős csoportok táboroztatását az egész év folyamán.

 

A belső felújítást és kisebb volumenű külső helyreállító munkálatokat követően Tóth András plébános vezetésével plébániánk 2013-ban több millió forintos támogatást nyert el pályázat keretében. E forrás felhasználásával és a szombathelyi püspökség támogatásával 2013 decemberére elkészült a plébániaépület alagsorában található közösségi terem felújítása (szigetelés, járólapozás, festés), a kerítés, a kapu, hátul, az irodánál megrepedt a fal mellett a földben egy betonkoszorú. Mindezt 2014-ben a nyílászárók teljes cseréje, napenergiás cella beépítése, az, külső tatarozása, az udvar parkosítása, ez utóbbival egy időben pedig az önkormányzat sikeres pályázata révén a templom előtti tér rekonstrukciója és ugyancsak parkosítása követett. A munkálatokat a plébánia részéről a pályázat benyújtását is koordináló Kiss Endre műszaki vezetése, felügyelete és Kovács Tünde pályázati könyvelése mellett Veren József vállalkozó fejezte be, míg a parkosítást a helybeli Szalay Ivó kertészete végezte.

 

Plébániánk tényleges búcsúnapja augusztus 15. E nap emlékezünk meg Szűz Mária mennybeviteléről, akit a magyar nyelv egyedülálló módon hív Nagyboldogasszonynak. Nagyboldogasszony ünnepnapja parancsolt ünnep: a magát katolikus kereszténynek valló számára kötelező e nap szentmisén résztvennie!

 

A most már kívül-belül szépen felújított plébániaépület felszentelésére augusztus 17-én a község önkormányzatával közösen tartott program keretében került sor. Az ünnepi szentmisét a plébániánk élére néhány nappal korábban került Kiss György plébániai kormányzó con-celebrálásával dr. Veres András megyéspüspök úr mutatta be. Szentbeszédében párhuzamot vont égbe felvett édesanyánk és a mai édesanyák között. Felhívta a figyelmet az édesanyák különös felelősségére: felelősségére a hit, vallásos életmód átadására gyermekei számára. Ez nagyon fontos az ember életében, hisz ez teljesíti ki az életet, adhat igazi boldogságot és ezáltal érhetjük el égi hazánkat, tehát mindörökre szól! 

 

A program a szentmisét követő ünnepélyes kivonulással a templom előtti téren folytatódott. Vörös Bianka éneke, majd Kovács Orsolya és Csonka Dorina verse után meghallgathattuk Lendvai Jenőné polgármester és Vígh László országgyűlési képviselő ünnepi beszédét. Dr. Veres András megyéspüspök úr ezután áldotta meg a felújított plébániaépületet és újjávarázsolt teret.

 

Egyházközségünk köszönetét ezúton is kifejezi mindazoknak, akik az elmúlt években a munkák előkészítésében, kivitelezésében részt vettek! Fáradozásukat az Isten fizesse meg!

 

Nova, 2014. augusztus 17.

Szili Ernő novai kántor

 

GALÉRIA: felújított plébániaépület és a plébánia megáldása

 

Cikk a MARTINUS.hu egyházmegyei oldalon